Kapcsolat

Szombathely Megyei Jogú Város Értéktára

Cím: 9700 Szombathely,
Kossuth Lajos u. 1-3.
E-mail:
Kapcsolat

Kapcsolat

Szombathely MJV Polgármesteri Hivatal

Egészségügyi, Kulturális és Koordinációs Iroda

Szombathelyi Értéktár Bizottság

9700 Szombathely, Kossuth Lajos u. 1-3.

Telefon: 94/520-151



Kulturális örökség

Szombathelyi Textilbiennálék és Textiltriennálék

A művészek felszabadultan, sok érdekes megoldással jelentek meg, ahol azért még a falitextilek domináltak. A második biennálén már nemcsak a biennále címében szerepelt a tértextil, hanem valóban megjelentek a fal síkjából kilépő, plasztikus teret meghódító munkák. Az 1974-es harmadik biennálén térelválasztók sora került bemutatásra a Savaria Múzeum kiállítóterében, amelyek már nemcsak domborművek, hanem valódi háromdimenziós alkotások voltak. A munkák számát és méretét tekintve is gazdagabb volt ez a tárlat az előzőeknél. Míg az első kiállításokon túlnyomórészt a kézzel festett vagy nyomott textil volt az uralkodó, addig a III. Fal- és Tértextil Biennálén, a művészek majdhogynem monokróm munkákkal vettek részt, kevesebbel többet kívántak kifejezni.

Ennek mintegy ellentéte volt a negyedik biennále, amely a monokróm halk kifejezésformája után színgazdag tarkaságba csapott át (Attalai Gábor: 20 szalag, Péreli Zsuzsa: Régiség,). Ez volt az első olyan biennále, amelyiken nemcsak szerepelt, hanem dominánssá vált a tértextil (Ardai Ildikó: Variáció, Gecser Lujza : Hidak,)

Lassan kialakult azoknak a művészeknek a névsora, akik, évtizedeken keresztül részt vettek a biennálékon: Attalai Gábor, Ardai Ildikó, Balázs Irén, Cságoly Klára, Gecser Lujza , Hübner Aranka, Kókay Krisztina, P. Kozó Erzsébet, Pécsi László, Péreli Zsuzsa, Polgár Csaba, Prejser Klára, Szabó Marianne, Szenes Zsuzsa, Szilvitzky Margit, Szuppán Irén valamint Tóth Sándor. Az ötödik biennálét előkészítő bizottság újítást vezetett be, leszűkítette a beadható művek körét azzal, hogy az 1978-as programot a Folyamatok címszóban határozta meg. Idézve a bizottság felhívási szövegét: „... a textil olyan megközelítését értette, amikor is folyamatok —sorozatok, szekvenciák, szériák -- összefüggő rendszerben értelmezhetőek. Tehát nem egy, hanem több egymást értelmező munkával lehet pályázni...". (Droppa Judit: Feszültség, Golarits Erzsébet: Egy mintaelem forgatása, Hager Ritta: Emelkedés) A téma meghatározására azért volt szükség, mert a Szombathelyi Fal- és Tértextil Biennále az egész magyar textilművészet egyetlen rendszeres országos fóruma volt, az egyetlen lehetőség arra, hogy az egyéni teljesítmények egymáshoz viszonyítva megmérettessenek, így fontossá vált a részvételi feltételek tisztázása. A címadás, egy téma kiemelésével olyan nagy sikert aratott, hogy attól fogva a biennálék a mai napig tematikusak. Így a hatodik biennále címe a textilművészet múltjába visszatekintő, az alapokhoz visszanyúló +- Gobelin lett. A téma megfelelt a textilművészetben észlelhető változásoknak. A korábbi évek kísérletező művészei szövött munkákat adtak be a kiállításra. Közülük kiemelném a gyűjtemény számára megvásárolt legjelentősebbeket: Nagy Judit: Szövés = életmód, Polgár Rózsa: „Egy takaró 1945-ből, Péreli Zsuzsa: Amnézia, Solti Gizella: Egy fél csíkos kabát valamint Széchenyi Lenke: Föld című munkáját.

A következő, hetedik biennále (1982) témája sok vihart kavart. A Szervező Bizottság a Textil utópia címet adta a Fal- és Tértextil Biennálénak. A címmel sugallt tematika mellett szólt az a tény, hogy a műfajban némi megtorpanás volt észlelhető. Nemcsak nálunk, Magyarországon, hanem a többi textilbiennále, triennále színhelyén: Lausanne-ban, Linzben és Lódzban is. Így születtek meg az ideális textilt bemutató utópiák. Ezek közül talán a legutópisztikusabb munka, amely a gyűjteményt is gazdagította, Székelyi Kati: Növekvő frekvencia című géz alapra gépi varrással készült alkotása. Ezen a biennálén a „textil utópia" egyenlő volt az elképzelt, vagy a képzeletbeli textillel, esetenként akadtak olyan munkák is, amelyeknél maga a technika, vagy az anyag tűnt utópisztikusnak.

Az utópiát a nyolcadik biennálén a Textilrealizmus, a textilrealitás követte témában és címében egyaránt. A lebegésből a valóság talajára kellett a művészeknek visszatérniük, hogy munkáikkal megfeleljenek a biennále kiírásnak. Érdemes itt megemlíteni Kecskés Ágnes gobelinjét a: Minimális textilt, valamint Bódy Irén: Zöld madár című, kékfestés technikájával készült alkotását. Bár különböznek a technikában és a témában, ám megegyeznek a realisztikus megjelenítésben.

1986-ban, a kilencedik biennále kivételt jelentett a címadás folytonosságában. Talán a szakma megérezte a képzőművészet visszavonhatatlan hatását a textilművészetre. Sok kiváló munka született erre a biennáléra, és ezekből a textilgyűjtemény is tudott gyarapodni, Polgár Rózsa: Anyaság, Szenes Zsuzsa: Törékeny új szelídek, Kecskés Ágnes: Ég és föld. Volt itt szövött, festett és applikációval készült munka egyaránt, hagyományőrző munkák és a jövőt kereső kísérletek. Gobelinesek és „új textilesek".

Ez a kettősség mutatkozott meg a tizedik, jubileumi biennálén is, amelynek az alkalomhoz méltón a szervezők a Tisztelet Szombathelynek címet adták. A textilesek egy része, elsősorban a gobelinesek, a város arcának, épületeinek, címerének vagy címerjavaslatának ábrázolását választották témául. A másik társaság egymástól nagyon különböző módon próbálta megfogalmazni a városhoz, a textilhez, saját életének, textilművészetének Szombathelyhez kötődő részét. Az előbbiek közül kiemelem Kecskés Ágnes elegáns gobelinjét Szombathely emlékeinek, szobrainak képével, Nyerges Éva -- Oláh Tamás gobelin szalagját; amelyen nemcsak épületek és Szombathely nevezetességei láthatóak, hanem az egyes években sikereket elért gobelinek képe is (Tisztelet Szombathelynek). Lévai Nóra pedig egy várostérképet készített foltvarró és cérnastoppoló módszerével Városrendezési terv címmel. Balázs Irén elkészítette saját Számvetését az elmúlt időszakról. Tóth Sándor Három emlékoszlop című alkotását Savaria római kori ISIS szentély oszlopai ihlették. Az első tíz, dicsőséges biennále után, amely az 1968-1988-ig terjedő éveket ölelte át, a kilencvenes évek elején nagy fordulat következett be a gyűjtemény életében. Átkerült a Szombathelyi Képtár újonnan, erre a célra megépített modern raktárába. Ettől kezdve a biennálék megrendezésére is a Szombathelyi Képtárban került sor. A 11. biennále a Párbeszédek címet kapta. A kiállított művek megmozgatták a közönség fantáziáját. A kiállítás, bár maga mögött tudhatta a nagy évtizedet, egyenletes, igen látványos munkákat sorakoztatott fel a nagyérdemű közönség előtt. A gyűjtemény számára állami támogatással többek között a következő műveket vásárolták: Balázs Irén: Azonosság-különbséget, Szenes Zsuzsa: Egy kis kapuját, Torma Anna: Állatos kárpitját. 1992-ben a Költészet címmel hirdetették meg a Fal- és Tértextil Biennálét. Az aranykor visszavonhatatlanul véget ért, ennek legvilágosabb jele az iránta érzett nosztalgia volt: a remekművek, amelyek akkor születtek, végérvényesen a múlté lettek, és a művészettörténészek kutatásainak céljává váltak. Ebben a szélcsendesnek látszó időben, mégis sokféle mozgás volt észlehető, ez az időszak készítette elő, és teremtette meg végül a következő periódust. Hogy ebben a periódusban merre fog vezetni az út, azt nehéz volt előre megjósolni, új idők szele fújt, a biennálékba bekapcsolódó fiatal generációval egy új világ lehetőségei előtt állt a textil. Néhány név a fiatal generációból: Hauser Bea, Hegyi Ibolya, Katona Szabó Erzsébet, Lencsés Ida, Pápai Lívia, Verczkey Szilvia. Visszatekintés a múltba a jelen eszközeivel, ez Bakó Ilona Justitia című művén is érzékelhető, valamint az új gobelinművészet feltámasztójának, Ferenczy Noéminek állított emlék-kárpitban is megvalósult, amit Hauser Beáta készített (Noémi). Pászthy Magda Ódája reprezentatív példa a III. Biennále monokróm féldomború megoldásának. A 13. Fal- és Tértextilbiennále 1994-ben került megrendezésre számos más programmal együtt, (Europen Textil Network -- konferencia, divatbemutató). A téma: Egyéni utak. Ennél jobb, nagyobb alkotói szabadságot adó kiírás nem is létezhetett. A cím semmi kötöttséget nem jelentett. A biennáléra beérkező alkotások rendkívül színes, szerteágazó, témában és megjelenítési formában gazdag kiállítást eredményeztek. Ennek egyik megkapó példájával sikerült gyarapítanunk textilgyűjteményünket: Bakó Ilona Behívó című alkotásával, amely Krisztus keresztre feszítésének állít emléket. A téma teljesen másfajta megközelítésével Nyerges Éva és Oláh Tamás Szentély című munkájában találkozunk, ahol a mai kor emberének bálványát, a filmhőst láttatják.

A Millecentenárium évében a textiles szakma a történelem, a múlt felé irányította figyelmét, így a Biennále Bizottság a Millecentenárium 1996-ban határozta meg a kiállítás témáját. Az alkotók többféleképpen reagáltak a kiírásra. Nagy többségük visszanyúlt a magyarok ősi kultúrájához, amelyhez elszakíthatatlanul hozzátartozik a pogány magyarok vallási kultúrája, így a sámánok és eszközeik is. A műveknek ebbe a csoportjába tartozik egy igen díszes, légies megmunkálásra valló alkotás, amelyet Kozma Vera készített, és a gyűjteménynek ajándékozott: A sámán is velünk jött című munka, amely sámánöltözékből áll, a fejfedőtől a kellékig. Volt, aki a honfoglaló magyarok idejéből való ruházat motívumaiból merített. (Sütő Éva: Őseink fejfedői). Akadtak néhányan, akiket a kereszténység felvétele ihletett meg és az államalapítás. Itt a jogar, az országalma jelentek meg motívumként. És természetesen néhányan igen szabadon kezelték a megadott témát. A honfoglalás 1100. évfordulójának ünnepét szívükben, lelkükben, saját élettapasztalataik szerint élték meg. Ennek lehetne példája a Gyűjtéseim címet viselő munka, amelyet Simonffy Márta készített és a hazánkban fellelhető növényvilágból ad ízelítőt a nézőnek.

A biennálék közül a legutolsó, a 15. Fal-és Tértextil Biennále az 1848-49-es eseményeknek tisztelegve a Szabadság címet kapta. Ezt a fogalmat a művészek kétféleképpen értelmezték. Az egyik csoportba tartoznak azok a művek, amelyek a szabadságharcra emlékeztek, míg egy másik csoport alkotásai a művészi szabadságot reprezentálták (Vereczkey Szilvia: Anyagtársítás szabadon).

A hetvenes évektől nemcsak a művészi indíttatású, egyedi textilműveknek volt fóruma Szombathelyen, hanem 1973-tól az ipari textileknek is, melyről itt most nincs módomban értekezni. A szombathelyi Savaria Múzeumban 1970-ben megnyitott első Fal- és Tértextil Biennále után, a ma már nagy múltra visszatekintő, a textilművészetet megújító alkotók 2002-ben rendezték meg azt az összegző kiállítást, amellyel lezárták a textilbiennálék nagy korszakát, hogy 2003-ban megkezdődhessen a textiltriennálék új időszámítása. A döntést arról, hogy biennálék helyett triennálékat rendezzenek, a Kulturális Alapítvány a Textilművészetért, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének Textil Szakosztálya és a Szombathelyi Képtár együttesen hozta meg. Az indokok között szerepeltek gazdasági meggondolások is, de mindenekelőtt az újító szándék fogalmazódott meg bennük. Véleményem szerint kár, hogy háromévenkéntire változtatták a kétévenkénti seregszemlét, hiszen, ha belegondolunk, akkor nem mindegy, hogy 10 év alatt háromszor vagy ötször állíthatnak ki és mérettetnek meg a művészek.

A több mint negyven év textilművészet értékeiről beszélve, melyet a biennálék „szemüvegén" át tekintettünk meg nem feledkezhetünk meg a Szombathelyi Képtárban levő Nemzetközi Miniatűrtextil Gyűjteményről, mely világszerte evenement. Az 1975-ben megrendezett Magyar Miniatűrtextilek kiállítása alapozta meg. A tárlatnak olyan nagy volt a sikere, hogy 1976-ban nemzetközinek hirdették már meg, és 2000-ig tizenhárom biennále került megrendezésre, majd 2003-tól öt textiltriennále. Ezzel a világ legrégebbi rendezvényének számít Szombathely minimális formátumú textilmunkák műfajában.

1970-től 2015-ig a Textilbiennálé és Textiltriennálé kiállításainkon 41 országból közel 3000 alkotó mintegy 5000 műtárgyával fordult meg .

2018. június 29-én a 6. Textiltriennálé folytatja ezt a rendezvénysorozatot.

Az ismertetést Sütő Éva textilművész készítette.


Kapcsolódó galéria




Megosztás


Vissza az előző oldalra!
Szombathely Megyei Jogú Város Értéktára - Magyar